Országos Könyvtári Napok (2023. október 2-8.)
A nagy hagyományra visszatekintő Országos Könyvtári Napok a hazai könyvtári rendszer összehangolt működésének kiemelt értéke, a könyvtáros szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata. 2006 óta már tizenhetedik alkalommal kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében. A korábbi évekhez hasonlóan az idei programsorozathoz könyvtárunk idén is csatlakozott.
BÉKÉS JÓZSEF EMLÉKKIÁLLÍTÁS
A 2023. szeptember 29-től október 07-ig a Békés József születésének 100. évfordulója kapcsán rendezett emlékkiállításunk tekinthető meg a róla elnevezett olvasóteremben. (Vasárnap könyvtárunk zárva tart.)
A gádorosi származású író, forgatókönyvíró, újságíró és
dramaturg 1923. szeptember 19-én született id. Békés József és Osváth Erzsébet gyermekeként.
Már 2021-ben megfogalmazódott az ötlet, hogy 2023-ban, a centenárium alkalmából emléket állítunk Gádoros híres szülöttének. (2021-ben volt 15 éve, hogy Békés József 2006. január 5-én távozott az élők sorából.) Ekkor merült fel az a gondolat is, hogy indokolt lenne a 2022-es Falunaptól az idei Falunapig terjedő évet Békés József-emlékévnek nyilvánítani.
Ennek érdekében 2022. február 16-án Gádoros Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az ugyanezen a napon megtartott rendes ülésén azt a határozatot hozta, hogy időszakos jelleggel Békés József Emlékbizottságot hoz létre. Az Emlékbizottság alakuló ülésére 2022. május 23-án került sor, amikor is összegyűjtésre és megbeszélésre kerültek az emlékévre vonatkozó javaslatok, ötletek, előzetes elképzelések, s döntés született arról is, hogy a Békés József-emlékév kezdetét dr. Szilágyi Tibor polgármester úr a 2022-es falunapi ünnepségek keretében jelenti be hivatalosan. Ez a bejelentés 2022. szeptember 23-án meg is történt.
Az emlékév keretében több program is megvalósítására került – itt a könyvtárban is. E mellett a Gádorosi Híradó című helyi lap minden hónapban cikket közölt Békés Józsefről. E cikksorozattal nem titkolt szándékunk volt, hogy megismertessük a nagyközönséget az író életével és munkásságával.
Nem volt kérdéses tehát, hogy a 2023-as Falunap Békés József szellemében fog telni. Igyekeztünk összegyűjteni az elmúlt időszakban minél több anyagot Békés Józsefről, hogy ezeket egy emlékkiállítás keretében be tudjuk mutatni látogatóinknak, Önöknek.. Az emlékkiállítás megnyitója (az emléktábla felavatása, az olvasóterem névadója, illetve az emlékév lezárása) 2023. szeptember 29-én volt a falunapi ünnepségekhez kapcsolódóan. Nagy örömünkre szolgál, hogy sokan megtisztelték az eseményt jelenlétükkel.
Természetesen tárlatunk messze a teljesség igénye nélkül készült. Az összerendezésénél az elsődleges szempont az volt, hogy Békés József életére, családjára, gádorosi kötődésére és munkásságára egyaránt ráirányítsa a figyelmet. Az első három tablón Békés József gádorosi kötődését kívántuk megjeleníteni. Számára – ahogyan Sass Ervinnek is elmondta 1977-ben egy vele készített interjúban – Gádoros mindig is az otthon volt és maradt, a kályha melegsége. (Nem véletlen, hogy számos alkalommal visszatért szülőfalujába.) A további három tablón azokból a cikkekből, interjúkból, sajtóközleményekből, kritikákból, ismertetőkből láthatunk szemelvényeket, melyek különböző folyóiratokban jelentek meg róla vagy vele, illetve a munkáival kapcsolatban.
Két üvegezett vitrin tartalmazza Békés József kitüntetéseit, elismeréseit, személyes tárgyait, bizonyítványait. Ezen felül megtalálhatók ezekben meghívók, oklevelek, dísztáviratok, igazolványok, ismertetők és egy Békés József-kézirat részlete, valamint az író szeretett pipája is. E tárgyakat, dokumentumokat Békés Erzsébet és Gyarmati Vera művésznő bocsájtotta rendelkezésünkre, amiért ezúton is nagyon hálásak vagyunk. Szintén nekik köszönhetjük azokat a forgatókönyveket, amelyek egy külön asztalon kerültek elhelyezésre. Kiemeltük továbbá Békés József 13 önálló kötetét is, melyekbe szintén betekintést nyerhetnek az érdeklődők. (E kötetek beiratkozott olvasóink számára kölcsönözhetők is.)
Ezúton is köszönjük Békés József családjának, Gádoros Nagyközség Önkormányzatának, Tóth Lászlónak, a Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár munkatársainak, valamint mindenkinek, akiket név szerint nem tudunk e helyen felsorolni, hogy segítették a Békés József-emlékév, illetve a 2023. szeptember 29-i kiállításmegnyitónak, emléktábla-avatónak és olvasótermünk névadó ünnepségének a megvalósulását.
MÉSZÁROS TÜNDE RITA KIÁLLÍTÁSA
Könyvtárunk előterében Mészáros Tünde Rita amatőr művész festménykiállítása is várja szeretettel könyvtárunk látogatóit.
Mészáros Tünde Rita igencsak távol született a Dél-Alföldtől, Mátészalkán. Onnan férje révén került Orosházára, abba a városba, ahol ma is él, s amely város sokat adott neki. Alkotásain visszaköszön lakóhelye számos épülete. Mindazonáltal több gádorosi épületet is megfestett, valamint a Balaton környéke is közel áll a szívéhez.
Hitvallása az értékmegőrzés, a hagyományok ápolása. A festést megelőzte a fotózás, férjétől kapta a legelső gépét, egy Fujit, majd a Canon gépet. S hogy hogyan is jött a festés szeretete? A Covid-időszak alatt lányától kapott egy akvarell készletet és a sikerélmény arra sarkallta, hogy újra és újra alkosson. Megszerette, s ennek az örömnek a munkáit láthatjuk itt e tárlat keretében. Férje, László a technikai menedzsere, aki folyamatosan támogatja alkotói munkáját.
A kiállítások intézményünk nyitvatartási idejében ingyenesen látogathatók.
KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK:
- 15 éve hunyt el Békés József író, forgatókönyvíró, dramaturg
- Országos Könyvtári Napok (2023. október 02-08) - IKSZ-köszöntő: https://osszefogas.ikszkonyvtarak.hu/koszonto.aspx
KAPCSOLÓDÓ OLDALAK:
- Békés József Emlékkiállítás:
https://osszefogas.ikszkonyvtarak.hu/reszletes.aspx?id=111373
- Mészáros Tünde Rita kiállítása:
https://osszefogas.ikszkonyvtarak.hu/reszletes.aspx?id=111376