Helytörténeti Gyűjtemény

Kezdőlap --> Helytörténeti Gyűjtemény


A Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár hagyományőrző és értékmentő szándékának megfelelően, valamint a helytörténeti kutatásokkal összhangban folyamatosan gyűjti azokat a régi dokumentumokat, iratokat, fotókat és tárgyakat, melyek valamiképpen kapcsolódnak Gádoros hely- és művelődéstörténetéhez. E honismereti szempontból is fontos munkának a községben komoly előzményei vannak. Hosszú út vezetett azonban Baross Károly legelső községtörténeti írásának megjelenésétől (1876) a Pongó-házaspár által szervezett első falutörténeti kiállításig (1955), a Justh-emlékünnepségekig (1963), a Justh-emlékév megrendezéséig (1993-1994),   majd a Justh-hagyományok újbóli életre keltéséig (2000-es évek eleje), valamint a Pongó Bertalan és Kiss Imre által megkezdett községtörténeti vizsgálatok (részben) szervezett keretek között történő folytatásáig, Ma már bizonyosan kijelenthető, hogy e kezdeményezések nélkül aligha jöhetett volna létre például a Gádorosi Füzetek című tematikus hely- és művelődéstörténeti kiadványsorozat, a Pongó Emlékszoba, az állandó Justh Zsigmond-emlékkiállítás, valamint a Kiss Imre Emlékszoba.

Az intézmény Helytörténeti Gyűjteményének zömét a régi könyvtárépületből megmentett, az újabban gyűjtött, felkutatott, valamint az időközben rendelkezésünkre bocsátott fotók, tárgyak és iratok összessége alkotja, melyeket az intézmény gondosan őriz. A gyűjtemény rendszerezve, fizikailag a könyvtár kölcsönözhető állományától elkülönítve van tárolva. Az anyag egy része digitalizálva is (külön számítógépen - lásd: Digitális Archívum) az érdeklődők rendelkezésére áll, ám vannak kifejezetten olyan tartalmaink is, melyek csak elektronikus formában elérhetők. 


A Justh Zsigmond Emlékszoba a Művelődési Ház emeletén található. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt "Örökségünk, értékeink" című pályázaton nyert összeg felhasználásával és az Önkormányzat támogatásával jött létre. Átadása 2000. szeptember 30-án a Falunap keretében történt.  Az emlékszoba kialakításának szakmai irányítását és berendezését a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusai végezték. A kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szépművészeti Múzeum anyagából állították össze. Az állandó kiállítás forgatókönyve Dede Franciska munkája, szaklektor Dr. Szabó Ferenc volt, a látványtervet Lencsó László készítette. A kivitelezésben Katalicz László, valamint Pongó Bertalan és segítői működtek közre. Az emlékszoba bemutatja a Justh családot, Justh Zsigmond életét, munkásságát gyermekkorától egészen korai haláláig. (A kiállítás látogatható a Művelődési Ház nyitvatartási idejében hétfőtől péntekig 8.00-16.00 óráig. Előzetes bejelentkezés a 68/490-075-ös telefonszámon lehetséges.)

2003-ban az intézmény újra elkezdte gyűjteni a régiségeket egy későbbi Tájház kialakításához, melynek átadására végül csak 2013 szeptemberében kerülhetett sor. Az épületben a számos autentikus tárgy mellett Szilágyi Bálintné népi hímzései tekinthetők meg. 

Az épületben található, de nem képezi részét a könyvtár állományának a Józsa-könyvgyűjtemény. A több mint 3000 kötetet a Könyvtár külön teremben őrzi és gondozza. A gyűjtemény Józsa Mihály örökösének magántulajdona, valamint a Települési Értéktár része. Mivel számos muzeális és ritkaságszámba menő könyvet is tartalmaz, a kötetek az intézményből nem kölcsönözhetők. Lehetőség van azonban könyvtárosi felügyelettel a kötetek megtekintésére, fényképezésére, valamint - amennyiben az adott kötet fizikai állapota ezt megengedi - a helyben olvasásra, s a belőlük történő fénymásolásra, szkennelésre is.

Szintén a könyvtárépületen belül található a Pongó Emlékszoba, ami 2008 szeptemberében - a Falunapon - került átadásra a Pongó-házaspár pedagógiai és helytörténeti munkásságának tiszteletére. A szoba úgy került kialakításra, hogy hűen tükrözze Pongó Bertalan és felesége, Balogh Mária (Marika néni) széles érdeklődési körét, amelyben többek között az irodalom, a történelem, a helytörténet, a népművészet, a zene, a hon- és világismeret is helyet kapott. Igyekeztünk azonban megóvni az őket jellemző zárkózottságot és egyszerűséget. A tárlatban így elsősorban a sok-sok összegyűjtött személyes emlék egy kis szeletkéjét tekinthetik meg az érdeklődők. Az emlékszobában található dokumentumok, kéz- és gépiratok, műtárgyak és egyéb berendezési tárgyak muzeális értékek, e mellett a kulturális közvagyon és a Települési Értéktár részét képezik. A Pongó-hagyaték egy részét bemutató állandó kiállítás könyvtárosi felügyelet mellett ingyenesen megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében.

A Helytörténeti Gyűjtemény szerves része a 2020 nyarán előkerült Kiss Imre-hagyaték, amit Kiss Imre örökösei bocsátottak a rendelkezésünkre. A hagyatéki anyag egy részét ma már állandó kiállítás mutatja be. A 2022. április 14-én átadott Kiss Imre Emlékszoba bárki számára ingyenesen megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében. Figyelembe véve azonban, hogy a Kiss Imre-hagyaték is muzeális érték, e mellett a kulturális közvagyon és a Települési Értéktár része, a dokumentumok az intézményből nem kölcsönözhetők A Józsa-könyvgyűjteményhez és a Pongó-hagyatékhoz hasonlóan azonban könyvtárosi felügyelet mellett lehetőség van akár a teljes anyag áttekintésére, tanulmányozására,  s - amennyiben azt az adott dokumentum vagy tárgy fizikai állapota lehetővé teszi - a fényképezésére, szkennelésére és fénymásolására is. 

Terveinkről (a teljesség igénye nélkül):

Gádoros 2026-ban ünnepli Bánfalva (újra)alapításának 200. évfordulóját. A neves évforduló okán, valamint a község történeti monográfiájának előkészítése érdekében terveink között változatlanul szerepel - a következetes gyűjtőmunka és a rendelkezésünkre álló helytörténeti anyag feldolgozása, s digitalizálása mellett - az újabb kutatási eredményeket bemutató cikkek, tanulmányok írása, szerkesztése és közzététele. 

A tervezett  helytörténeti dolgozatok és írások, valamint a kutatás alatt álló és a monográfia kéziratának megírásához még szükséges feldolgozandó témakörök jegyzéke ide kattintva megtekinthetők.  

A Justh Zsigmond Emlékszoba részlete 

A Tájház a Kossuth utca felől


A Józsa-könyvgyűjtemény részlete


Pongó Bertalan fiatalkori arcképe


A Pongó Emlékszoba részlete


Kiss Imre fiatalkori arcképe


A Kiss Imre Emlékszoba részlete


A Helytörténeti Gyűjtemény részét képező levelek, fényképek, fotók, diafilmek, kéz- és gépiratok, hang- és videofelvételek és egyéb anyagok feldolgozása, digitalizálása, valamint a forráskutatás és az újabb anyagok gyűjtése folyamatosan zajlik.


Gyűjteményünk gyarapításához, valamint az előirányzott és feldolgozásra váró hely- és művelődéstörténeti kutatási témák kidolgozásához az intézmény továbbra is örömmel veszi a lakosság együttműködését és köszönettel fogad minden segítséget!


A Justh Zsigmond Emlékszobaa Tájház, a Józsa-könyvgyűjtemény, a Pongó Emlékszoba és a Kiss Imre Emlékszoba képei megtekinthetők a Képgaléria menüpont alatt az intézményi képeknél.



A Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár hivatalos honlapja
AZ OLDALT SZERKESZTI: Muhel Gábor
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el