120 éve vette fel településünk az Árpád-kori nevét
A belügyminiszter az 1898. évi IV. tc. 2 §-a alapján az 1901. május 30-án kelt 5360/1901. sz. rendeletével az orosházi járásban található Bánfalva település nevét az eredeti, Árpád-kori Gádorosra változtatta vissza. A régi-új nevet a község 1901. június 8-án vette fel.
A Kárpát-medencét - ezen belül Békés megye területét - több ezer éve lakják a legkülönfélébb népek, amiről régészeti leletek sora tanúskodik. Az újkőkor időszakából Orosháza környékéről hét csiszolt kőbalta került elő, melyek közül az egyiket Gádoroson találtak. Ugyanebből az időszakból származó kőeszközökre bukkantak a "Községi Tanya" területén lévő homokbányában a homokot kitermelő helyi építkezők az 1946-1975 közötti években. A leletek évekig közkézen vándoroltak a lakosság körében, mígnem Pongó Bertalan és felesége összegyűjtötte és 2000 tavaszán átadta az orosházi múzeumnak. E leletek között akadt kőpenge, fekete cserépfalú ivóedény, babérlevél alakú gránit nyílhegy, cserepek, különböző korú érmék, orsókarikák, fibula, őrlő-darabok és nyílhegy is. A kőkorszaki leletek anyaga többféle kőzetből készült, s zömmel eszközcsere útján kerültek a Dél-Alföld egyes tájaira. Jelentőségét mutatja, hogy az eszközkészítés külön kultúrák kialakulását eredményezte a vidéken: a körösi-tiszai, a zselici, a herpályi, a csőszhalmi a bánáti műveltségek létrejöttével. Mindezekkel is gazdagodott a régészeti hagyomány, az archaikus leletanyag a térségében.
A késő bronzkorból Orosháza környékéről halomsíros eredetű bronzsarló, míg Gádorosról (a mai Nagy utcáról) bronzkori edény került a Nemzeti Múzeumba. Településünk déli határában (Héthalmi oldal) 1963-ban az orosházi múzeum számára ifj. Olasz Ernő gyűjtött kora vaskori szkíta, szarmata cserepeket, később Pongó Bertalan végzett leletgyűjtő munkát. A korabeli szarmata települési helyeken azonban más népek eszközeit, tárgyait, pénzeit, ékszereit is megtalálták, melyek múltbeli hadi cselekményekre és cserekereskedelmi tevékenységekre utalnak. Orosháza környékén az ezredfordulóig mintegy 10 régészeti lelőhely ismert, ami a késő szarmata korból származik. Gádoros körzetében három jelentős szarmata kori település leletei kerültek felszínre: az egyik a volt Petőfi Termelőszövetkezet szeszfőzdéjétől délre, délkeletre elterülő gyümölcsös telepítését előkészítő 1951-52. évi mélyszántások során vált ismertté. Újabban Gyenge Antal több Árpád-kori, szarmata leletre (fibulára) is rábukkant a Kis-Határdűlő mellett található Érparton, közel a királysági határhoz.
A környéken feltárt népvándorlás korabeli lelőhelyek (temetők, telepek stb.) magas száma arra enged következtetni, hogy a vidéken gazdag település-rendszerek léteztek. Ezek alapján megállapítást nyert, hogy a Tisza-Maros-Körös vidékén népes szarmata falvak sora alakult ki. A 6. század táján Orosháza és környéke az egyik legsűrűbben lakott avar birodalmi résznek számított. Olyannyira, hogy a térségben 20 avarkori temetkezési hely vált ismertté. A kora avarkor sírjai számos eszközt és fegyverdarabot megőriztek számunkra. Ezek közé sorolható a gádorosi Nagy utcán az avarkori sírban talált aranyozott bronz övdísz és 3 nyílhegy (mely Orosháza környékén a férfitemetkezések között a legjelentősebb sírlelet), ami nemzetségfőre vagy 30 fegyveres vezetőjére utal. Mivel Orosháza környéke több nemzetség szállásterületének találkozásánál fekszik, a honfoglalás kori és Árpád-házi leletanyag meglehetősen sokrétű és gazdag. Bár teljes feltáró ásatás mindösszesen két esetben volt, a környék 20 km X 30 km-es területén 43 falu helyét ismerjük, de a falvak számát akár 10-15-tel is növelhetjük, ha meggondoljuk, hogy nem egy település egy korábbi helyén jött létre. A mezőgazdasági és talajmunkák során is számos lelet bukkant a felszínre.
Gádoros térségében öt helyen van e korszakból lelőhely: 1. Gádoros, Bocskai utca 34. sz. telken négy sír; 2. Gádoros-Lajosszénás Bodor-féle tanya közelében Árpád-kori falu maradványai; 3. Gádoros-Nyulas-gyep határútjánál Árpád-kori falu nyomait és négy sírt fordított ki a mélyszántás; Gádoros-Érparti tanyák közt, a volt Czifra major közeli mélyszántáskor Árpád-kori falu romjait találták; 5. Gádorostól nyugatra a szentesi-eperjesi út szögletében szintén Árpád-kori falu nyomaira leltek. Ezeken kívül számos úgynevezett szórványlelet került elő a falu különbféle részeiről (pénzérmék, edénytöredékek, női nyakdíszek, nyílhegyek stb). A gádorosi leletek közül azonban az egyik legértékesebbnek és leggazdagabbnak a Bocskai utca 34. számú telek négy sírja és a szentesi-eperjesi út szögletében talált Árpád-kori templommaradványok bizonyultak.
Azt már a feltárás előtt is sejteni lehetett, hogy az Orosháza környéki falvak - így Gádoros is - a 895-896 előtti évekből származnak. A Bocskai utca 44. számú telken talált lovas sírok jelentőségét például jól mutatja, hogy hazánk Árpád-kori lovas sírjait jelző térképén Gádoros neve is szerepel, ami szintén azt támasztja alá, hogy Gádoros valóban Árpád-kori falu volt, egészen az 1241. évi tatárjárásig, amikor is - számos dél-alföldi településsel együtt - felégették, s lakosságának nagy részét kiirtották vagy elhurcolták.
A tatárjárást követően lett az ősi falu sivár pusztasággá - "Gadoros-pusztává", "Gadoros telekké". Ahogy egyre több lelőhely lett ismert Gádoros körzetében, az ezredfordulóra felmerült az igény egy teljes körű régészeti feltárásra is. Erre Rózsa Zoltán az orosházi Szántó Kovács János Múzeum (ma: Nagy Gyula Múzeum) korábbi régész-igazgatója kapott megbízást, aki 2000 őszén kezdte meg a kutató határbejárásokat. A helyi lakosok közreműködésével 2000. november 6-tól 28-ig ásatásokat végzett, melynek eredményeképpen teljes bizonyosságot nyert Gádoros Árpád-kori eredete.
A történészek szerint a falu eredetileg onnan kapta a nevét, hogy Gádoros templomának volt egy kis előcsarnoka, melyet gádornak neveztek. Ám a település első írásos említése csak V. László 1456. május 12-én kelt adománylevelében bukkan fel. Ebben a dokumentumban a király a Bothos család által jogtalanul bitorolt birtokát adja vissza Hunyadi Jánosnak, továbbá elismeri, hogy a birtokot - a megyében fekvő Hold és Vásárhely, Csomorkán, Királyhegyes Sámson, Dónát-Perek nevű falvakkal, valamint Csorvás, Sebestyénház, Kétzöldes, Gorsa, Derekegyház, Szilos-egyház nevű pusztával együtt - még Zsigmond királytól kapta. Ezzel párhuzamosan a Békés megyében fekvő Zenthe-tornya, Szentandrás, Csaba-csüd falvakat, illetve Gádoros-lábasegyház, Útszögü-egyház, Apács-egyháza, Kétkupa és Tompa nevezetű pusztákat is visszaadja. Az elpusztult falvak újratelepítését az Alföldön zömmel nem a királyi megbízottak vagy az egyházi birtokosok, hanem a magánbirtokosok végezték.
Gádoros újratelepítésére viszont még a 14-17- században sem került sor, vagyis a török hódoltság idején a vidék lakatlan puszta volt, s többnyire a környékbeli birtokosok állatállományának legeltetésére szolgált. Nem véletlen, hogy mikor Linder Keresztély Ferdinánd az udvari kamara tiszttartója 1698-ban bejárta a vidéket Gyulaváritól kezdve Szentandrásig, jelentésében minden falu után odaírta azt a megjegyzést, hogy "lakatlan puszta". (Kivétel volt egyedül Békés, ahol 10 embert talált.) A török kiűzése után a vidék a Harruckern család birtokába került, majd későbbi házassági kapcsolatok révén jórészt a Károlyi család tulajdonába jutott.
Az újraalapított Bánfalva szempontjából azonban a szentetornyai határrész bírt nagy jelentőséggel. Ezen a területen ugyanis olyan nagygazdaságok helyezkedtek el, melyek középpontjában egy-egy major állt. Noha az 1700-as évektől számos területet újranépesítettek (Csaba, Berény, Orosháza), Gádoros még mindig lakatlan pusztaság volt. 1799-ben viszont a szentandrási uradalomhoz tartozó pusztát báró Száraz György dédunokája, báró Dezséri Rudnyászky Sándor kapta meg, aki 1826. szeptember 29-én, a szentetornyai öröklött birtokán, megalapította a mai községet a mai belterület délkeleti részén. (Ez az ún. "öregfalu": Szent István utca, Bánfalva utca, Attila utca). Pongó Bertalan így ír erről: "A régi Szentetornya birtok északnyugati részét képező területen, valószínűleg a régi puszta (sopa) táján kialakult majorság kiválóan alkalmas volt arra, hogy telkek kimérésével falusi települést hozzon létre. 1826. szeptember 29-én 40 telekhely kimérésével 30 orosházi és szentesi család telekhez juttatásával létrehozott egy kis települést, melyet először Báró falvának, majd Bánomnak, Bánom falunak, - Bánfalvának nevezték 1826-1901-ig." Sokáig úgy tudtuk, hogy 1826 után a báró csak 1832-ben és 1834-ben gazdagította 20 telek kiosztásával a falut. Koszorús Oszkár kutatásai azonban rámutattak, hogy ez az esemény már 1831-ben bekövetkezett - legalábbis a születések és halálozások számából erre lehet következtetni. (Ennek okán a harminc alapító család neve mellé 40 újabb családnév is kerülhetett.)
Bánfalva elnevezésével kapcsolatban a 19. és 20. századi szerzők közel azonosan vélekedtek. A község neve 1901-ig Bánfalva, régebben Bánom-falunak vagy csak Bánomnak hívták. Ez nagy valószínűség szerint ragadványnév, ami onnan eredt, hogy többnyire megbánta az, aki idejött. Ezt támasztja alá az a községben sokáig ismert szóbeli hagyomány is, ami gyakorta "bárófalvát" vagy "bánomfalvát" említ (ld. pl. "hol voltál? Bánomban"). Karácsonyi János feljegyzése szintén igazolja a szájhagyományt, hisz - mint írja - a falu "megyénk nyugati részén a régi Gádoros helyén áll. Nevét a nép gúnyjának köszönheti, mert az első idetelepülők nagyon sanyarú viszonyok között élvén, megbánták ide költözésüket, s ezért Bánomfalvának nevezték el. Ebből aztán hivatalosan Bánfalvát faragtak."
Ismereteink szerint a település nevének megváltoztatását szintén Karácsonyi János püspök-történész kezdeményezte a múlt század legelején. Ebben az időben Borsod-Bánfalva és Sopron-Bánfalva helységnevek is léteztek már az országban, ami közigazgatási gondokat okozott. Ezért az orosházi főszolgabíró rendelete alapján Gádoros képviselő-testülete 1900. augusztus 23-án megtárgyalta Karácsonyi János javaslatát, majd a belügyminiszter az 1898. évi IV. tc. 2 §-a alapján az 1901. május 30-án kelt 5360/1901. sz. rendeletével az orosházi járásban található Bánfalva település nevét az eredeti, Árpád-kori Gádorosra változtatta vissza. A nevet a község 1901. június 8-án vette fel.
A névváltoztatás évekig tartó ellenérzést és tiltakozást váltott ki még a falu neves személyiségeiből is. Jól példázza ezt egy Kiss Imre és Oláh János által közölt levelezőlap szövege is. A lapot Karácsonyi János írta Szauer Alajos helyi plébánosnak 1902. október 4-én: "Lennt jártunkban hallottam, hogy nagyon haragszol a 'Gádoros' névre Vigasztalódásodra óhajtom írni, hogy tegnap a 'Magyar Nyelvtörténeti Szótárban' azt fedeztem fel, hogy a régi magyar nyelvben a 'gádor' szó 'átrium'-ot, vestibulum-ot, tornácot, előcsarnokot jelent, s nincs köze a német száramzású 'pincegádor-hoz', helyesen 'pinczegátor'-hoz. Ennélfogva a régi Gádoros onnan vette a nevét, mert a templomának egy kis előcsarnoka volt. Ezért hívták eredetileg 'Gádorosegyház'-nak, aztán röviden Gádorosnak."
Nyilvánvaló, hogy az ellenkezést a falu őstörténeti ismeretének hiánya okozta, hisz 1901-ben még az ősi, honfoglalás kori Gádoros első nyomai, régészeti bizonyítékai, illetve a későbbi írott források nem voltak ismertek, valamint a falu történetével, múltjának feltárásával sem foglalkozott Baross Károlyon kívül senki. A köztudatban így sokáig sokakban csak az élt, hogy a falut 1826-ban alapították. Ma azonban már tudjuk, hogy Gádoros egyike volt hazánk első Árpád-kori településeinek a Kárpát-medencében.
***
(Az összeállítás a teljesség igénye nélkül készült és rövidítve megjelent a Gádorosi Híradó 2021/6. számának 7-9. oldalán.)
KÉPEK JEGYZÉKE:
- 1. kép: A Belügyi Közlöny 1901/9. számának 155. oldala (A belügyminiszter az 1898. évi IV. tc. 2 §-a alapján az 1901. május 30-án kelt 5360/1901. sz. rendeletével az orosházi járásban található Bánfalva település nevét az eredeti, Árpád-kori Gádorosra változtatta vissza.)
- 2. kép: Újkőkori kőbalták Orosháza környékéről (A felső sorban a harmadik fekete gránit balta Gádorosról származik)
- 3. kép: Szarmata edény cserepek (Héthalmi oldal)
- 4. kép: Gádoros Nagy utcai avarkori sírlelet (1-3: nyílhegyek; 4: aranyozott szíjvég)
- 5. kép: Árpád-kori nyílhegyek az 1. számú lovas sírból
- 6. kép: Nyíltartó (tegez) szorító pántjai az 1. számú lovas sírból
- 7. kép: Aranyozott bronz kaftándíszek a 3. számú lovas sírból
- 8. kép: Aranyozott lószerszám veretek a 3. számú lovas sírból
- 9. kép: Honfoglalás-kori lovas síros lelőhelyek Magyarországon
- 10. kép: Rózsa Zoltán cikke az ősi Gádoros templomának feltárásáról
- 11. kép: Báró Rudnyánszky Sándor Bánfalva (Gádoros) újraalapítója
- 12. kép: Karácsonyi János (1858-1929) katolikus pap, püspök, történész
Az összeállításhoz felhasznált cikkek, írások, képek és tanulmányok forrása:
- 1898. évi IV. törvénycikk a község- és egyéb helynevekről. = https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=89800004.TV
- A gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár honlapja. = https://www.mjvk.hu/web/guest/gyulai-wiki/-/wiki/Main/Kar%C3%A1csonyi%20J%C3%A1nos/pop_up;jsessionid=F106E2A7E9777D13BE36D7F18854F1AB
- BÁLINT Csanád: A gádorosi honfoglaláskori nyereg. = Archeológiai Értesítő, 1974/1. sz. 17-45. (= https://real-j.mtak.hu/390/1/ARCHERT_1974_101.pdf)
- Békés, Hajdu és Máramaros vármegyék községneveinek megállapítása. = Belügyi Közlöny, 1901. (IV. évf.) 9. szám. (Kiadja a Magyar Királyi Belügyminisztérium. Megjelent: Budapesten, 1901. június 18-án.) - A teljes rendelet a 154-158. oldalon olvasható.
- KARÁCSONYI János: Békésvármegye története. II. kötet. Gyula. 1896. 25. és 260.
- KISS Imre - OLÁH János: Fejezetek Gádoros történetéből. Községi Helytörténeti Bizottság. Gádoros. 1984. 28. - Az idézethez tartozó hivatkozás szerint 1984-ben ez az eredeti, kézzel írott levelezőlap még megtalálható volt a helyi plébánia irattárában.
- KOSZORÚS Oszkár: A mai Gádoros első lakosai az orosházi evangélikus anyakönyvekben (1826-1832). In. GÁDOROSI FÜZETEK 10. Helyismereti tanulmányok. (szerk.: Bárány Ferenc-G. Vass István-Tóth László.) Gádoros. 2009. 49-50. és 111.
- LÁSZLÓ Gyula: Emlékezzünk régiekről. Móra Kiadó. Bp. 1979. 29-35.
- MÓCSY András: Római és a népvándorlás kora. In. OROSHÁZA TÖRTÉNETE. (szerk.: Nagy Gyula.) I. kötet. Orosháza. 1965. 125.
- OLASZ Ernő: Szarmata-kori településre és Árpád-kori falura bukkantak Gádoros határában. = Orosházi Hírlap, 1964.szeptember 1. 8. oldal
- PONGÓ Bertalan: Az őskortól, az Árpád-kori Gádorostól az újratelepített Gádorosig. In. GÁDOROSI FÜZETEK 3. KÖTET. (szerk.: Bárány Ferenc és Pongó Bertalan.) Gádoros Nagyközség Polgármesteri Hivatala. Gádoros. 2002. (Lásd még: = https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Gadoros/index_3.htm)
- PONGÓ Bertalan: Gádoros legrégibb története. (Gépirat). 1963. - Nagyközségi Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Helytörténeti Gyűjtemény - Pongó-hagyaték). 5932. Gádoros, Iskola utca 19.
- PONGÓ Bertalan: Kettős ünnep 2001-ben Gádoroson (I. rész - Mesél a föld) = Gádorosi Híradó, 2001/7. szám 1-3. oldal
- PONGÓ Bertalan: Kettős ünnep 2001-ben Gádoroson (II. rész - Népvándorlás) = Gádorosi Híradó, 2001/8. szám 2-4. oldal
- PONGÓ Bertalan: Kettős ünnep 2001-ben Gádoroson (III. rész - Honfoglalás, letelepedés, államalapítás) = Gádorosi Híradó, 2001/9. szám 2-5. oldal
- PROZLIK László: Kettős évforduló. = Gádorosi Híradó, 2001/9. sz. 1. oldal
- RÓZSA Zoltán - BALÁZS János: Az ősi Gádoros titkai. In. MOZAIKOK OROSHÁZA ÉS VIDÉKE MÚLTJÁBÓL 2. Orosháza. 2011. 5-19.
További kapcsolódó írásaink:
- 120 éve vette fel településünk az Árpád-kori nevét
(Elektronikus gépirat. - 2021. június)
- Helytörténeti évfordulók Gádoroson 2021 májusában
(Könyvtári Hírlevél, 2021. május - 13. oldal)
- 125 éve hunyt el Baross Károly evangélikus lelkész, Bánfalva első történetírója
(Elektronikus gépirat. - 2021. április)
- Helytörténeti évfordulók Gádoroson 2021-ben
(Helytörténeti Gyűjtemény --> "Cikkek, írások" - 2021. január)