G. Vass István történész emlékére
Gádoros számos ismert írót, művészt, publicistát, közéleti és tudományos szakembert indított már útjára. Közülük az egyik legkiemelkedőbb G. Vass István, aki szülőhelye múltjának feltárásában és közreadásában is maradandót alkotott. A gádorosi gyökerű történész 10 évvel ezelőtt, 2011. július 26-án, 70 éves korában hunyt el.
G. Vass István 1942. január 30-án született Gádoroson. Általános iskolai tanulmányait itt helyben végezte, majd 1957-től 1961-ig Orosházára járt gimnáziumba. 1961-ben érettségizett a Keller József igazgató által vezetett Táncsics Mihály Gimnáziumban, majd 1960-tól a szegedi egyetem magyar-történelem szakos hallgatója lett. 1965-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet az egyetem Bölcsészettudományi Karán. Először inkább szépirodalmi alkotásokról írt kritikái jelentek meg a Tiszatájban, s egyetemi mentora ötletéből fakadóan hamarosan Gádorosi Vass Istvánként írta alá a cikkeit.
Ezután Békéscsabára került, ahol egy kert nélküli, többszintes Őr utcai tömbházban lakott. 1965-l980 között a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága történész-muzeológusa, 1972-től igazgatóhelyettese. (Felesége, V. Kiss Margit ekkor művészettörténészként ugyancsak a csabai múzeumban dolgozott.)
1975-ben a szegedi egyetemen szerzett doktori címet a Bölcsészettudományi Karon. (Disszertációjának címe: A demokratikus pártok Békés megyében 1944-45-ben, ami nyomtatásban is megjelent.) A megyeszékhely után Budapest következett, ahol a budai várban volt a munkahelye. 1980-tól az Új Magyar Központi Levéltár levéltárosa, 1981-től osztályvezetője, majd 1986-tól főigazgató-helyettese. 1989-1992 között az intézmény megbízott főigazgatója. Az Új Magyar Központi Levéltár megszűnése után 1992-től 1994-ig a Magyar Országos Levéltár egyik főigazgató-helyettese, majd főlevéltárosa, később címzetes főigazgatója lett. 1998-2003 között főosztályvezető.
2005. június 30-án vonult nyugalomba, de a nyugdíjas évek alatt is rendszeresen bejárt dolgozni a budapesti Hess András téri épület harmadik emeletén lévő kis szobájába. 2011. július 26-án hajnalban, családi körben, érdi házukban hunyt el. A gyászoló családdal együtt a nagy számban megjelent barátok, munkatársak és tisztelők nagy tömege búcsúztatta az érdi ferences templomban. A szertartás után a szakma képviseletében dr. Lakos János országos szakfelügyelő, a szülőhely és a Békés megyei levéltárosok, muzeológusok, barátok nevében pedig Szabó Ferenc méltatta.
Munkájának elismeréseként több kitüntetést is kapott. Kétszer elnyerte az 1970-es években a Szocialista Kultúráért megnevezésű miniszteri elismerést, 2003-ban Széchényi Ferenc-emlékérmet kapott, majd egy évvel később, 2004-ben megkapta az Ember Győző-díjat is, ami a Magyar Nemzeti Levéltár egyik legrangosabb elismerése. G. Vass István a városi környezet ellenére sem szakadt el a falusi hétköznapok hangulatától, s a családjában megszerzett élettapasztalatait történetkutatóként kiválóan tudta kamatoztatni. Jól mutatja ezt, hogy szívesen foglalkozott olyan témákkal, melyek a falu, a parasztság múltjával kapcsolatosak. Ezek közül különösen szülőfaluja, Gádoros múltja állt hozzá közel. Ez az érdeklődés később egész Békés megye életének megismerése felé is kiterjedt.
G. Vass István többek között a történetírásban, a magyar történelem kutatásában, az elmélyült levéltári és múzeumi munkában, valamint szülővidéke-szülőhelye múltjának feltárásában és mintaszerű közreadásában alkotott maradandót. Szerzőként és szerkesztőként kiemelt szerepe volt a gádorosi helytörténeti kutatásokban is. Olyannyira, hogy Pongó Bertalan halála után többek között neki (valamint Bárány Ferenc, Tóth László és Horváth Mariann munkájának) köszönhető, hogy a községtörténeti vizsgálatok tovább folytatódtak és a Gádorosi Füzetek nem szűnt meg. Kutatóként szintén jelentős részt vállalt a munkában: összesen négy dolgozatot tett közzé a kötetekben. Ezekben hiteles forrásokra alapozva és személyes tapasztalataira támaszkodva írt a helyi termelőszövetkezetekről az 50-es évek végén, de olvashatunk tőle az utópisztikus elképzelésekről és politikai küzdelmekről a 20. század elején, valamint Gádoros hétköznapjairól és társadalmi életéről a Rákosi-korszakban. E tanulmányai a múlt század helyi viszonyairól a mai napig alapvetésnek számítanak.
Tíz évvel ezelőtti halála az alkotói pálya legmagasabb szintű szakaszát szakította meg. Személyében egy kiváló művelőjét vesztette el a történettudomány, a levéltárosok közössége, a szülőhely, valamit felesége G. Vass Margit és leányuk, Johanna. Példás ember és kiváló szakember volt. Olyan ember, akinek emlékét méltón és büszkén őrzi az utókor.
G. Vass István életéről és munkásságáról részletesebben ide kattintva olvashatnak.