A Pünkösdi Zarándoklatért Egyesület látogatása Justh Zsigmond tiszteletére

2020.10.23

2020. október 23-án délelőtt a Pünkösdi Zarándoklatért Egyesület az Országos Kéktúra frissen felújított szakaszának örömére gyalogtúrát szervezett. A túrával Justh Zsigmond előtt is tisztelegtek, ennek megfelelően több, az íróhoz köthető emlékhelyet felkerestek.


2020. október 23-án délelőtt a Pünkösdi Zarándoklatért Egyesület az Országos Kéktúra frissen felújított szakaszának örömére gyalogtúrát szervezett.  A túrával a két éve alakult egyesület többek között azt a cél tűzte ki, hogy felújítja a helyi turistaútvonalakat és ápolja az emlékhelyeket. Ennek megfelelően Justh Zsigmond előtt is tisztelegtek.

A túra október 23-án pénteken 8.15-kor indult Gyopárosfürdőről, több mint negyven fő részvételével. Az útvonalat Varga Judit, a Békés Megyei Természetjáró Szövetség akkori elnöke még 2004-ben festette fel, majd elnevezte a parasztszínház megálmodójáról, Justh Zsigmond íróról. Emlékhelyeit az első 12 km-es résztávon keresték fel a résztvevők. Jártak Justh-majorban a családi kúriánál, Innen Gádorosra vezetett az útjuk, ahol a Művelődési Házban megtekintették a Justh Zsigmond Emlékszobát, a köztemetőben pedig az író sírját látogatták meg. Rövid pihenő és egy kis frissítő után folytatták útjukat - az Alföldi kék túra vonalán - Árpádhalom felé.  

A túrázók számos települést képviseltek Békéscsabától Kardoskúton, Pusztaföldváron át Gádorosig. Viczián Zoltán szervező bízik benne, hogy először, de nem utoljára járták végig ezt az utat, hisz a pénteki csak az első volt az egyesület által tervezett események sorában.

A látogatásról készült fotókat ide kattintva tekinthetők meg.

További bejegyzések, cikkek a témával kapcsolatban:

- CSÁNYI József: Kihasználjuk a jó időt - Justh Zsigmond emléktúra. = Oroscafé, 2020. 10. 22. = https://oroscafe.hu/2020/10/22/justh-zsigmond-emlektura-oroshaza-gadoros-arpadhalom

- PERNYÉS Edit: A lábukkal szereztek élményeket - Justh Zsigmond nyomdokain jártak. = Oroscafé, 2020. 10. 24. =  https://oroscafe.hu/2020/10/24/oroshaza-viczian-zoltan-punkosdi-zarandoklatert-egyesulet-justh-zsigmond-emlektura-oroshazi-hirek

- A Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár FB-oldalának bejegyzése
(2020. 10. 28.)


A Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár hivatalos honlapja
AZ OLDALT SZERKESZTI: Muhel Gábor
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el