100 éve született Pilinszky János

2021.11.27

Egy évszázadal ezelőtt, 1921. november 27-én született Pilinszky János Budapesten, s négy évtizede, 1981. május 27-én hunyt el szintén a fővárosban. A kettős évforduló okán rövid összeállításunkban a 20 századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójára emlékezünk. 


Pilinszky János Budapesten született 1921. november 27-én, s ugyanitt hunyt el 1981. május 27-én. Középiskolai tanulmányait 1931 és 1939 között végezte a budapesti Piarista Gimnáziumban. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ám fél év után az egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait, művészettörténeti, magyar, valamint olasz irodalmi és nyelvészeti előadásokat hallgatott. 1944 májusában kapta meg egyetemi végbizonyítványát; a diploma megszerzésére már nem jutott ideje - ősszel behívták katonának, s alakulatával (karpaszományos tüzérként) rövidesen Ausztriába, majd Németországba került. Harcokban nem vett részt, a háború után egy ENSZ által létesített, amerikai fennhatóságú táborba került. 1945 novemberében tért vissza Budapestre.

Diákkora óta írt verseket, az első (Anyám címmel) 1938-ban jelent meg az Életben, ám ezt követően is csak ritkán publikált. 1942. szeptember és 1943. április között az Élet című katolikus hetilapban megjelent ismertetéseinek java részét P. J. monogrammal jegyezte. 1958 augusztusa és 1974 szeptembere között az Új Ember című katolikus hetilapban megjelent írásainak egy része a következő szignókkal jelent meg: P, P. J., -y -s, Y. s., -y-, (y), (P.), (-p -j), (y-s), y. s., (p. j.), (-), p. j. - Ugyanitt cikkeinek kisebb hányadát szignálás nélkül publikálta.

Első verseskötete 1946 májusában jelent meg Trapéz és korlát címmel. A koalíciós években egyaránt tartozott a Válasz és az Újhold köréhez, ez utóbbi néhány számát szerkesztőként is jegyezte. 1947 novemberétől 1948. február végéig ösztöndíjjal Svájcban és Rómában tartózkodott.

A diktatúra éveiben a Szépirodalmi Kiadó külső korrektoraként dolgozott, 1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott. 1955 októberében polgári házasságot kötött Márkus Annával, azonban rövid együttélés után a következő évben elváltak. 1956 decemberétől 1957 októberéig a Magvető Kiadó felelős szerkesztője. 1957 novemberétől haláláig az Új Ember belső munkatársa volt.

Második verseskötete, a Harmadnapon csak 1959 szeptemberében jelenhetett meg; az irodalmi nyilvánosságban a hatvanas évek végéig elvétve szerepelt, irodalompolitikai megítélése lassan enyhült. A hatvanas évek elejétől gyakran hívták külföldi szereplésekre (1963: Párizs; 1965: Lengyelország, Svájc, Bécs; 1966: Jugoszlávia; 1967: Bécs, Párizs, London, Róma, Belgrád; 1968: Párizs; 1969: London, Gdańsk), idegen nyelvű köteteinek fordítási előmunkálatai is ebben az időben kezdődtek meg.

1970-ben jelent meg gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok s ettől kezdve - ha lassan és megkésve is - a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként kezdték számon tartani. Külföldi szereplései is megszaporodtak, minden évben hosszabb-rövidebb időt töltött Párizsban. 1970 októberében Poignyban, egy nemzetközi konferencián ismerkedett meg Jutta Scherrer német származású, Párizsban élő szlavista tanárnővel, akivel a kapcsolata 1976 elejéig tartott. Új költői korszaka szintén erre az időszakra esik: 1972-ben jelent meg a Szálkák, 1974-ben (négy színdarabbal együtt) a Végkifejlet, majd 1976-ban az összegyűjtött és új verseit tartalmazó Kráter. 1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre "Egy párbeszéd regénye" alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete ("novellája") készült el.

1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában egyházi esküvőt kötött. Utolsó évei nagy részét Velemben és Székesfehérváron töltötte. Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve.

Munkásságát ritkán jutalmazták. Első kötetéért 1947-ben Baumgarten-díjat kapott. A következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1962 őszétől volt tagja a Magyar Írószövetségnek.

Fontosabb díjai, elismerései:

1947 - Baumgarten-díj
1971 - József Attila-díj (első fokozat)
1980 - Kossuth-díj
1997 - Magyar Örökség Díj (posztumusz)

/Az életrajz Hafner Zoltán irodalomtörténész munkája/


Pilinszky János életművéről részletesen a Petőfi Irodalmi Múzeum (Digitális Irodalmi Akadémia) oldalán olvashatnak.


A kettős évforduló apropóján a 100 éve született és 40 éve elhunyt költő egyik, talán kevésbé ismert és elgondolkodtató versét - ami eredetileg Emily Brontë emlékére címmel jelent meg a Magyarok 1947. novemberi számában, s a Harmadnapon című kötetében is olvasható - idézzük:

PILINSZKY JÁNOS: In memoriam N. N.

Te férfiaknál férfiabb,
te bátraknál is bátrabb,
legalább szégyelted magad
megadni a halálnak?
Az esztelenűl gyönyörű
és kőszivüre égett,
hogy roppant meg a súly alatt
gyönyörű szüzességed?
Valamikor, te nyomorúlt,
még hitted a szerelmet!
Most élősdiek seregét
etetheti a tested.
Kit nem vigasztalt senki se,
most betömi a szádat,
a magányosan zokogót
a tömeges gyalázat.
Elterülve a többiek
földes-agyagos ágyán,
közösködőn és mocskosan,
velőtrázón paráznán
soha se lettél volna több,
mint férgek között féreg?
S nem csupán itt, a föld alatt
veszett el vad szemérmed?
Te életfogytig lázadó,
valóban ennyi volnál,
nem több a csontig élvező,
levetkező halottnál?
Saját végeddel kérdelek:
a gőggel égő évek,
az olthatatlan büszkeség,
ha végül úgy se véd meg,
az egész életünk mit ér?
Szólj, rovarok arája,
ha öröklétre születünk,
mért halunk meg hiába?


AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS FORRÁSA ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

- A Petőfi Irodalmi Múzeum (Digitális Irodalmi Akadémia) honlapja = https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/pilinszky-janos#bibliografia

PILINSZKY JÁNOS VERSEI:

- PILINSZKY János: Összes versei. Osiris, Bp. 2001, 34. oldal

- PILINSZKY János: Összegyűjtött versei. = Magyar Elektronikus Könyvtár  (MEK) = https://mek.oszk.hu/01000/01016/01016.htm

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ IRODALOM:

- KONTRA Attila: A halál teológiai kérdésköre Pilinszky János publicisztikai írásaiban. = Új Forrás, 2019/12. szám 45-57. old. (= https://epa.niif.hu/00000/00016/00247/pdf/EPA00016_uj_forras_2019_10_045-057.pdf)

- ANGYALOSI Gergely: Pilinszky találkozásai. = Senkiföldjén. In memoriam Pilinszky János. (Szerk.: HAFNER Zoltán.) Nap Kiadó. Bp. 2000.


A Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár hivatalos honlapja
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el